2009. január 26., hétfő

Jézus Krisztus kora és a Pártus Birodalom





A "zsidók", mint tudjuk, és ahogy ők is tudják, avagy nem tudják, mégpedig azt, hogy pontosan honnan is származnak. A "zsidóság" azt hangoztatja, hogy mennyire ősrégi nép, amit nem is lehet megtagadni tőlük, de figyelembe kell vennünk, hogy ebben az időszakban még nagyon is fiatalnak számítottak. Azt biztosan meg lehet állapítani, hogy az egyiptomi fogságból szabadultak meg és kerültek Mezopotámiába, ami tulajdonképpen folyamközként lehet fordítani. Ekkor ezt Kánaánnak nevezték (tejjel - mézzel folyó kánaán). Ezt látván (gondolom én, majd pontosítok) a "zsidók" úgy döntenek, hogy nekik is szükségük van királyra, de ezt az úr nem javasolja nekik, mondván, hogy nem nekik való. Ennek háttere az, hogy a "zsidóságot" 2 kasztba lehetett sorolni: papsági és kereskedői kasztba. Egyvalami hiányzik ebből, mégpedig a nemesség. Az a nemesség akik az életüket és vérüket önzetlen módon hajlandóak feláldozni. Ettől fogva ott kezdődig az királyság, ahol van haza, van ország és van nemesség, akik óvják védik ezeknek egységét. Az úr ezért nem ajánlja nekik a királyságot. De mivel a "zsidók" makacsok és kitartanak emellett, így az úr kénytelen kelletlen beleegyezik: "Ám legyen". 

Az eleinte egységes 12 törzs megválasztja első királyát Sault, majd később a másodikat Dávidot, aki elfoglalja Jeruzsálemet (Josephus Flavius: Jeró Sólyma), majd harmadiknak Salamont, aki bálványokat imádott. Mind a három király Judea törzséből való volt és ez okozta később a feszültségeket, aminek okán kettészakadnak Judeára (2 törzs: Júdea és Benjamin törzsére) és Izraelre (10 törzs). Őket azóta sem egyesítette még senki. A zavar ott van, hogy akiket most "zsidóknak" nevezünk mindannyian Judea törzséből valóak - a nevük is innen ered. Tehát semmi közük sincs Izrael népéhez, akikkel szemben halálos ellenségek máig. Amikor II. Sargon bevonul Izraelbe és elfoglalja, érdekes módon Júdea kimarad ebből. Nagyon úgy néz ki, hogy Júdea hívta be II. Sargont, hogy foglalja el Izraelt. II. Sargon ekkor népeket hív be Mezopotámiából. A SuMeRekről van szó és ettől kezdve ezt a területet SZaMáRiának nevezi el. Júdea pedig ettől fogva SZaMáRiát tisztátalannak tartja, úgymond nem fajtisztának, ugyanis az ott elő népek azóta is keverednek egymás közt. Ezért máig nem alkotnak egységet.  II. Nabukodonozor fogja össze a zsidóságot és viszi ki Babyloniába, ahol 50 évet töltenek el. Ezután perzsa Kürosz foglalja el Babylont és vezeti be az arámi nyelvet, majd csak ezután telepíti vissza a zsidókat. A perzsák 332 -ig maradnak Babylonban. 

A Párthus Birodalom, mint tudjuk Kr. e. 247 -ben alakult meg úgy, ahogy a "Világosság" -ban leírtam. A jelenlegi történelemkönyvekben a Párthus Birodalom történelmét megpróbálták úgy eltüntetni, hogy az előtte létező achamenida perzsák történelmét és az utána létező szaszanida perzsák történelmét kapcsolták össze amiből egy folyamatos perzsa történelem képe alakult ki.

Párthus Birodalom ettől még létezik a történelemkönyvekben, de helyileg a háttérben marad, holott az eltelt kb. 500 évben fontos szerepe volt a történelem alakulásában. A Párthusok szabadították fel Jeruzsálemet. A zsidók Heródest választják meg királynak, akinek döntései okán nagyon meggyűlölnek éspedig nem alaptalanul. Heródes mellett szól, hogy ő építteti meg Jeruzsálem falait, és hívatja be a rómaiakat, amit a zsidóság is támogat és örül neki. Heródes álltal kezdődik meg a zsidósítás körülmetélés álltal (ami jelenleg napjainkban USA -ra is jellemző: mindenféle kérdés vagy beleegyezés nélkül történik meg a körülmetélés).


A területi felosztásra jellemző ekkor, hogy északon van Galilei (ha jól írom, a "Galil haim goim" jelentése "gójok lakhelye"), ettől délre van SZaMáRia, majd lejjebb Júdea. XIII. Ehnaton fáraó levéltárában már szerepel az a Betlehem, amely nem Jeruzsálemtől délre, hanem Galilea -ban van. Az általunk ismert Betlehem pedig ekkor még nem is létezet, majd csak később a 3. században alakul meg. Tehát Jézus nem zsidók közé született, ugyanis Betlehem Galileában volt, ami közismerten nem zsidók lakta környék volt. Jézus Krisztus születésekor a Jeruzsálemhez közeli Betlehem még csak pár házból állt, így Mel Gibson Passió -ja hamis képzeteket kelt bennünk a bemutatott néptömeget illetően. A Galilei -i Betlehemtől keletre Szkítopolisz (igen, Szkíták városa) elég közel volt.

Ezekben az időkben mindenkinek megvolt a maga helye, így Júdeába sem mehetett akárki, csak zsidó származású. Ehhez hozzátartozik magyarázatként az a jelenet, amikor a szamáriai asszony zsidónak hitte Jézus Krisztust, csak azért mert Júdeából érkezett. Jézus Krisztus mindig is hangsúlyozza, hogy egyetemes megváltóként jött és nem csak a zsidók megváltása volt a célja. Ez egy jelenetben mutatkozik meg, pédául amikor egy asszony felkeresi Jézust, hogy menjen el hozzájuk is prédikálni. Mire Jézus "ráförmed": "Mi közöm van nekem hozzád? Menj haza! Neked van néped, van nyelved, van kúltúrád! Nekem most a zsidókhoz kell mennem! A te hagyományod és műveltséged meggyógyít téged! Ti egészségesek vagytok! Nekem a betegekkel kell foglalkoznom!" Bár senki nem mehetett Júdeába aki nem zsidó, ahogy Jézus sem volt az, Jézusnak mégis kötelessége volt Judeába menni. A zsidók várták ugyan a Messiást, de semmiképpen sem a gójok közül, pláne nem egyetemes megváltóként, hanem olyasvalakit, aki nemcsak felszabadítja őket, de világhatalomra is emeli őket. Nikodémus született zsidóként próbálta közvetíteni, elmagyarázni, hogy Jézus Krisztus egyetemes megváltóként érkezett közéjük, de nyílván süket fülekre talált. A zsidóság jól láthatóan megint megunták a várakozást és maguk kezdték el megteremteni a Messiásuk nélkül a saját világhatalmukat, gyomorforgató módon elég sikeresen. 

Leírtam már korábban, hogy a zsidóság II. Nabukodonozor jóvoltából váltak néppé és tanulták el a Káldeus tudományokat. Én úgy látom, hogy akkor ismerték meg azt az írást, történelmet, amit mi most Ószövetségként ismerünk. Viszont vigyázni kell, mert nem mindegy, hogy melyiket olvassuk el, ugyanis az eredeti és a zsidóság álltal átírt Ószövetség homlokegyenest különböznek. A történeti leírások ezen része az eredetiből való és nem az átírt változatból, amit sajnos  általálában megismertünk. Könnyen lehet, hogy ez a bizonyos átirat, amit megismertünk (rabbinikus irodalomnak nevezik) akkor írták meg a saját szájízük szerint és majd csak később terjedt el a keresztények közt a Trident -i zsinat jóvoltából, judeo krisztiánizmus néven. Remélem érzékeljük már, hogy a Trident -i zsinat előtti Jézus Krisztus és a Magyar Királyság álltal hirdetett vallás/vállalás nem azonos a ma hirdetett keresztény eszmével. Tisztelet a kívételnek, a római pápaság és a Vatikán álltal képviselt kereszténység ugyanúgy beteg és korcs volt, és ma is az, mint a zsidóság vallásossága, amit aligha lehet azonosítani egy olyen erkölcsi vagy vallásos eszmével, amit Jézus Krisztus, az apostolok, és a magyarok apostol királyai képviseltek.

A "zsidóknak" hozta le Mózes a hegyről a 10 parancsolatot. Ezzel egy gond van. Mégpedig az, hogy ezek nem parancsolatok, hanem tiltások a "zsidóságnak" címezve. Jól tudjuk, hogy ezt egy részük máig nem tartja be. Ennek tükrében Jézus Krisztus halála még így sem volt hiábavaló, hála az égnek. Jézus Krisztus egyetlenegy parancsot adott át a világnak, amely egyetemesen mindenkire érvényes és alapba mindenki be is tart, még akkor is, ha nem ismeri ezt a parancsot. Ez a legnyagyobb parancs, ami így hangzik: "Szeresd a te uradat, istenedet, tiszta szívből, teljes elméből". Jézus Krisztus, ha a szívére mutatott, vagy célzott, akkor édesanyjára, Szűz Máriára gondolt. Így a szívét azonosította Szűz Máriával. A Szűz Mária országában pedig van egy dobogó szív, amelyet a Pilisben a Dobogókővel lehet azonosítani. Szűz Mária testének hollétéről pedig csak feltételezések vannak. Könnyen lehet, hogy Szűz Mária teste a Pilisben nyugszik, dobog.

A középkori külföldi szerzők a Magyar Királyságot pedig így írták le: "mintha tejjel-mézzel folyó kánaán lenne". Azért írtam ezt le, hogy vegyük észre, hogy a zsidóság egy része sosem teremtett eddig magának saját hazát. Jobb esetben beépültek a társadalomba, rosszabb esetben vérengzések árán foglalták el és fosztották ki azokat. Vigyáznunk kell, hogy ne ismétlődjön meg az a borzalom, ami a az eredeti Kánaánban megtörtént velünk. A történelem csak akkor fog megismétlődni, ha nem ismerjük annak eredetét és nem tanulunk belőle.

A Párthus Birodalom koráról már írtam korábban. Most ide is betűzöm, mert ehhez az előadáshoz tartozik eredetileg:

Az ázsiai Szkítiából 7 törzs vérszerződést köt és eldöntik, hogy elmennek az Eufrátesz folyó határába birodalmat alapítani, ahol Arszak nemzetségéből fognak választani maguknak uralkodót. Így alakult meg a Párthus Birodalom.A pártusok (ügy pártolói) kb. kr. e. 250 -től kr. u. 250 -ig uralkodtak a kb. jelenlegi Iraq, Irán, Jordánia területén, de a Római Birodalommal közösen elfogadott határ az Eufrátesz volt. Minden új római császár megkapta az előző intelmei közt ezt is: "az Eufráteszt ne lépd át!". Mivel ezt páran nem tartották be, meg is lett az eredménye.

A Pártus Birodalom ez alatt az időszak alatt tette lehetővé a kereszténység kialakulását. Előkészítették Krisztus eljövetelét, hogy az lehetővé váljon és mikor ez lehetővé vált, később el tudjon terjedni. Jézus feltámadása után szólítja meg András apostolt és kéri meg, hogy menjen Szkítiába tériteni. András visszakérdez: Na de melyikbe? Jézus válaszol: A mieinkbe. András apostol nem kérdez vissza, elmegy és átlépve a Dunát a Kárpát medencébe megy téríteni. Ezek szerint Jézus a Kárpát medencében nevelkedett. Az apostolok először Keletre mennek, de nem téríteni, hanem az örömhírt adják át. Mivel ekkor a Római Birodalom és Judea üldözi a kereszténységet, az apostolok a Párthusoknál találnak menedéket. Csak ezután mennek el téríteni. Bertalan apostol Örményországba, Tamás apostol Pártiába (igen, ua) és Indiába, ahol később meghal, András és Fülöp apostol pedig Szkítiába megy téríteni.

5 megjegyzés:

  1. Kis kiegészítés:
    Az a helyzet, hogy folyamatosan gondolkozom, és néha olyan dolgok is eszembe jutnak időközben, melyek az adott pillanatban, amikor írom a bejegyzést, még nem esik le. De ami késik, nem múlik. Javítani kell. Mint írtam, volt Galilea -ban Betlehem. Nem is ez a baj, hanem hogy ismerten több Betlehem is létezett. Ezért is írhatták úgy az evangéliumban, hogy "a Judeai Betlehem" -ben született Jézus, de erre az volt az ellenérv, hogy akkor még nem létezett ez a "porfészek", mint Szántai mondja, nyilván régészeti tényekre alapozva. Igen ám, de megint itt van az a bűvös 300 év különbség. Ezek szerint lehetséges, hogy Jézus Krisztus mégiscsak a "a Judeai Betlehem" -ben született. Ettől még a Galilei -i Betlehem is létezett, hiszen erre is van bizonyíték. Ez úgy néz ki, egyenlőre nyitott téma, legalábbis számomra biztosan.

    Szántai bemutatja az előadása elején Zajti Ferenc "Zsidó volt-e Jézus?" című könyvét. Nem is foglalkoztam még eddig
    ezzel, amíg le nem esett, hogy előadása erre a könyvre támaszkodik. Én magam, majd megpróbálom valahogy beszerezni, de az még odébb van. Mindenesetre elég meredek dolgokat állít a könyvében, melyben Szántai Lajos kételkedik ugyan, de sok elemet átvett a könyvből.

    VálaszTörlés
  2. Tudom, 2 parancsolatot adott, majd javítom.

    VálaszTörlés
  3. Te hülye állat...

    VálaszTörlés
  4. Névtelen magadról állitsz ki igazolást!

    VálaszTörlés
  5. Ja és ne fáraszd magad a kutyát valóban igy hivják a menhely adta neki...PÁ!

    VálaszTörlés