2009. január 10., szombat

Kitalált Középkor

video

Ez az első  rész. Mivel tesóm megemlítette a Sacrum Imperium folyóiratot, kénytelen vagyok én is elmondani, hogy az előadás 46. perce után Pap Gábor mondja el, hogy a folyóiratot külföldről pénzelték és a benne lévő cikkek alapján a Nagy Károly -i eszmére alapoznak, akiről kiderül az előadás során, hogy nem létező személy a történelemben. Tehát a folyóirat a semmire épül. Hozzáteszem a tartalma is abszurd és elvetendő. A folyóirat 2004 óta megszűnt.

video

Értelemszerűen ez a második rész.

A Kitalált Középkor Pap Gábor művészettörténész előadásában 2001 -ben. Mint írtam már máshol, ez már elég régen volt és nem tudom, hogy mi változhatott azóta ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül érdemes megnézni, ugyanis itt elmondja, hogy miért is fontos az a kiesett 300 év.


Újabban a múlt-kor lapon is megtaláltam ugyanazt a cikket, amihez korábban hozzászóltam. Hát ide is betűztem a mondandómat, hátha lesznek értelmesebb hozzászólók.
Megvan az előadás írott formában is.
Ellenvélemény a teljesség kedvéért, hozzáteszem a cikkhez, hogy a régészeti kormeghatározást nem lehet megváltoztatni, mert az fix. Nem is ezzel van a probléma, hanem az idővel: abba a 300 évbe bármit be lehet iktatni, ami hihető. Ideje lenne már inkább az igazat kideríteni. Az avar kártyát kár előhúzni, mert ez a 300 év egy nagy katyvasz, amit jól megkevertek. Újra fel kell építeni az egészet. Felesleges hülyeség a katyvaszból kiemelni elemeket és bizonygatni azt, hogy az márpedig nincs benne... az csak egy darabja az egésznek, vagy résznek. Az avarok léteztek ugyan, de magyarok voltak. Csak az időpontokat kell helyre rakni.

Mint mondtam, vannak más elméletek is 2001 óta. Én magam nem hiszem a Pap Gábor féle koncepciót a "a hély összeesküvése a mag ellen" -t, de ettől még igaz lehet. Úgy gondolom, hogy abban az időben még nem rendelkeztek akkora tudással, furfanggal, előrelátással, hogy megvalósítsák ezt a betoldást. Heribert Illig pedig nem vette figyelembe a Magyar Krónikát tudomásom szerint. Az a helyzet, hogy jelenleg is csak találgatni lehet, hogy mettől meddig esett ki és hogy pontosan hány év esett ki.

Hunnivári Zoltán -nak van ezzel kapcsolatban külön véleménye: a Hungár naptár -ban tárgyalja ezt.

Korábban találtam olyan elméletet amit én jobban elfogadok: Szekeres Sándor összefoglaló néven Eltévedt időszámítás -nak nevezi. Ez az elmélet hihetőbb, hogy a magyarok magukkal hozták a saját időszámításukat, amit később összekavartak Krisztus születésével, mint időszámítással. A történelem folyamán pedig feltöltötték a kieső időt fiktív történetekkel. Hogy mi marad és mi megy, az még kérdés tárgya. Rövidebb és tömörebb cikke: Ősmagyar. kisbiro.hu

Rengeteg bizonytalan dolog van, de egy számomra biztos: mégpedig az, hogy valami nincs rendben.

Mostanában tapasztaltam, de különböző írásokból is látható, hogy jeles kutatóink, akik az igaz magyar történelmet kutatják, nem minden ponton értenek egyet, bár ezt látszólag nem hangoztatják. Hát legyen erre most egy példa: Szakács Gábor: Kitalált Középkor
Teljesen nyilvánvaló számomra, hogy a kínai krónikákban nincs 300 év kiesésére utaló nyom. Miért is lenne? Ez csak európára vonatkozik. Tulajdonképpen csak párhuzamot kellene vonni az eurázsiai történelmek közt és akkor kiderülne a turpisság. Majd meglátjuk...

1 megjegyzés:

  1. Kis hozzávaló.
    Nemrég néztem meg Szántai Lajos "II. András és Szent Erzsébet küldetése" című előadását. Ebben az előadásban nyilvánult meg számomra először Szántai a kiesett időszakot illetően. Eddig egyetlenegyszer sem hozta ezt szóba, még csak nem is célzott rá. Most se ez volt a téma, csupán csak 1-2 mondat erejéig nyilvánult meg, mint általában szokta. E szerint, Szkíta időszámítást használunk ma is, csak ugyanezt krisztus születésének hisszük. A háttérben az áll, hogy 526 v. 527 -ben a pápa kérte meg a szkíta származású Dionysius Exiguus -t, hogy határozza meg a következő 100 évre a húsvét időpontját. Úgy néz ki, hogy ő miatta használjuk ma a szkíta időszámítás kezdetét, ami a Pártus Birodalom megalakulásával azonos: Kr. e. 247.

    Részleteket persze nem ismerek, mert Szántai sem részletezte.

    VálaszTörlés