2009. január 31., szombat

II. András és Szent Erzsébet küldetése



A keresztes hadjáratokról, ha olvasunk bármilyen könyvben, láthatjuk, hogy már ott sem voltak túlzottan sikeresek. Ezeknek a keresztes hadjáratoknak a célja az lett volna, hogy visszaszerezzék a Szent Földet.

Az 1. keresztes hadjárat vezetésére meg is kérték Szent László magyar királyt, de ő nem vállalta.

A 3. keresztes hadjáratban a magyar keresztesek Oroszlánszívű Richard vezetése alatt vett volna részt 1189 -ben, de keresztesek el akartak térni az eredeti haditervtől és meg akarták ostromolni Bizáncot. III. Béla király ezért nagy eréjjel lépett fel, s figyelmeztette a seregeket, ha Bizánc ellen támadást intéznek, a magyarok királyával gyűlik meg a bajuk. Hogy figyelmeztetésének nyomatékot adjon, a magyar kereszteseket nem engedte továbbvonulni a nemzetközi keresztes haddal együtt, ezért hazahívta őket.

A 4. keresztes hadjárat során Ince pápa 100 ezer gyereket akart küldeni a keresztes hadjárattal, mondván, hogy a muzulmánok hátha úgy meglepődnek a gyerekek ártatlánságától, hogy feladják a Szent Földet... az igazság az, hogy a gyerekek a velencei kalmárok kezei közé kerülve rabszolgakereskedelem áldozataivá lettek. A keresztes had nagy nehezen megérkezett ugyan, de jóval kevesebben, mint amennyire számítottak. Ennek ellenére sem volt elég pénz a keresztes had szállítására, de végül megegyeztek a velenceiekkel, hogy a szállításért cserébe megtámadják Zára várát, mert az Velence kereskedelmi versenytársa volt. Így indult el a keresztes had az akkori eszmével (eretnekek gyilkolása bocsánatos bűn a pápa áldásával) összhangban.  Ezért támadták meg a Dalmáciában elhelyezkedő Zára várát (Zadar), amit felgyújtottak és lemészárolták annak lakosságát. Szent Imre királyunk pedig ennek hallatán megrökönyödött, majd azonnali magyarázatot követelt a pápától, hogy mi szükség volt a Magyar Királyság területén elhelyezkedő, keresztény lakosság lemészárlására. A 4. keresztes hadjárat vezetésére felkérték még II. András édesapját, III. Bélát is, aki megigérte ugyan, de mindig halogatta, aminek feladata végül a II. András királyunkra hárult. A 4. keresztes hadjárat során Bizáncot felgyújtották, a császárt elüldözték, majd ezekután elérték a Szent Földet, ahol találkoznak az igazán kemény muzulmám lovagokkal, akik elsöprik a keresztes hadjáratot. Ezek a muzulmán lovagok nem semiták, hanem az irán-török népekből valóak, akik a szuvizmust vallották. A származásuk miatt a szuvizmust az iszlám világban üldözték. A nyugat európaiak időközben rájöttek, hogy hogyan is kellene a Magyar királyt eltávolítani a Kárpát medencéből. III. Béla király igéretét pedig II. Andrásnak kellett betartania. II. Andrásról pedig az akkori szerzetesek - csodálkozva - úgy írnak, mint aki nem felejt és betartja az igéretét, ugyanis ehhez a szerzetesek nem szoktak hozzá, a többi királyt illetően. II. András király rovására írják, hogy elpazarolta a királyi vagyont, kiürítették a kincstárat. Nem erről van szó. II. András nagyon is adakozó volt, ugyanúgy mint hajdanán Atilla királyunk is. Ha akarták volna, akkor a kincstárat egy pillanat alatt kiüríthették volna, de az 30 év alatt sem ürült ki. II. András kortársa Dzsingisz Kán volt. II. András nagyon is tudta, hogy veszélyt jelent a Magyar Királyságra, ugyanis Dzsingisz Kánra a világ úgy tekintett, mint az új "Dávid királyra" (zsidó királyi címet nem aggatnak ám akárkire!). II. András éppen ezért óriási terveket kezdett el szövögetni, ami rengeteg kiadással járt.

II. András még tartotta a kapcsolatot a Magna Hungáriával. Ennek biztosításához meg akarta erősíteni a Kunokat, hogy a jövőben is biztosítva legyen ez a kapcsolat, de ez sajnos nem sikerült IV. Béla korában. II. András hogy megerősítse a Szent Földet, várakat építtetett, majd elrendelte, hogy az ezüstbányák jövedelméből biztosítsák a jövőben is a várak működését. Ennek ékes példája Szíriában a Margati vár, ahol jelenleg is magyar régészcsoport dolgozik annak a feltárásában, helyreállításában, hogy később turistalátogatásra kész állapotban adják át . Itt  képzik ki a jövőbeni szír régészeket is.

1217 -ben az 5. keresztes hadjárat alkalmával II. András olyan fényes hatalmas hadsereggel jelent meg Szíriában, amilyet se előtte, se utána azóta sem láttak. A babiloni szultán, aki hatalmas területen uralkodott (Iraq, Irán, Egyiptom) vonta ki Jeruzsálemből hadait, mert híre ment II. András érkezésének. Tehát nem azoknak a szerencsétlen amatőr szájhős banda érkezésének híre, akiket Oroszlánszívű Richard, vagy Barbarossa Frigyes vezetett (utóbbi orrabukva beleesik a folyóba, melybe belefullad), vagy ráadásként IX. Lajos francia király, kit elfognak a muzulmán lovagok és kézről kézre adják a birodalomban.  A visszahúzódó babiloni szultán seregeit a szélsebes hadjárat legalább két helyen utoléri, ahol hatalmas győzelmeket arat. Az egyik a Tábor hegy, a másik a Nílus delta vidéke. Verbőczy István említi meg mellékesen a 3 -as törvénykönyvben, hogy ő még látott olyan oklevelet, melyet II. András állított ki a Tábor hegyen. Ehhez pedig el kellett foglalni a Tábor hegyi muzulmán erődöt. Innentől fogva található meg a magyar király címek közt a „Jeruzsálem királya” cím. Ezért történhetett meg az, hogy agyonhallgatták ennek a keresztes hadjáratnak a jelentőségét és turistaútként írják le a könyvekben.

 II. András keresztes hadjárata során egyre rosszabb hírek érkeztek otthonról, épp ezért vissza kellett fordulnia mihamarabb, mert a haza veszélyben volt. Útja során az Örmény király kereste fel azzal a kéréssel, hogy a lányához adja hozzá II. András fiát Endrét. E szerződés szerint pedig az Örmény királyság a Magyar Királyság alá tartozott. Útja során kereste fel Igonémi szeldzsuk török szultán is, és ő is arra kérte meg, hogy adja hozzá egyik lányát, cserébe felveszi a kereszténységet, úgy, hogy elveti az iszlám vallását, mely tett halálos bűn az iszlám valláson belül. Ezt a római pápának küldött leveléből ismerjük. Igen ám, de II. Andrásnak már nem volt több lánya, melyet feleségül adhatott volna, így esett a választás testvérére, Margitra. Ekkoriban akarták Igonémi szeldszuk török szultánt megválasztani Bizánci Szultánnak, melyet maga a római pápa vétózott meg ugyan, de ez csak II. András közbenjárásával sikerült elérni. (Megj.: a szeldzsuk törökök a rokonaink és nem az oszmán törökök). (az akkori Bolgár királyhoz is hozzáadta egyik lányát)

A Magyar Királyságnak társországai is voltak: Dalmácia, Szerbia, Horváthország, Bulgária és a Kijev -i Fejedelemség. A Kijev -i Fejedelemséget ekkor II. András fia, Kálmán kormányozza. Ezek a királyságok és fejedelemségek inkább tartoztak a Magyar Királysághoz, mint a római pápaság fennhatósága alá, mely semmilyen védelmet nem biztosított számukra a behatolók ellen. Ennek ellenére mindig is akadtak rebellisek, akik többre vágytak. II. András ahogy elhagyta a Kárpát medencét, Szerbia megtámadta Horvátországot a pápa bíztatásával és jóváhagyásával, így került Horvátország Szerbia fennhatósága alá gyarmatként, majd váltak pápai hűbérré. Az 5. keresztes hadjárat során a pápa álltal megbízott bérgyilkosok 3 -szor próbálták meg eltenni láb alól II. Andrást. Mire II. András hazatért, egy feldúlt, kifosztott Magyar Királyság képe fogadta. II. Andrásnak 17 év alatt sem sikerült a korábbi állapotokat visszaállítani.

A Mongol - Tatár Birodalom tele volt sivataggal, köves pusztával: Egyiptom, Kis Ázsia, Mezopotámia, Kaukázus, Belső Ázsia. Ezeken a területeken megfelelő mennyiségű élelmet nem lehet biztosítani, de még megfelelő nagyságú legeltető sem állt rendelkezésre. Tehát bár nagy területet foglaltak el Ázsiában, de egyik sem volt olyan gazdag kincsekben és legelőkben mint a Magyar Királyság.  A Magyar Királyság bányászati kincseivel is tisztában voltak, amely arany- és ezüstbányák Erdélyben és Börzsönyben helyezekedetek el. Tehát megvolt minden okuk nekik, hogy a Kárpát medencét válasszák célponttul. Az Egyiptomban is megtalálható kincsekben felhasznált aranyról kiderült, hogy azok Erdély aranybányáiból valóak.  1992 -ben adta el - a nép tudta nélkül -  a magyar kormány a Börzsönyben található aranybányának bányászati jogát egy Kanada -i cégnek.  A világ legnagyobb aranybányái a Kárpát medencében találhatóak ma is, melynek minőségének nincs párja, ami hatalmas kincs lehetne Magyarország számára, de szokás szerint ezt is elherdálta a Magyar Kormány. Ezt pedig nem lehet II. András adakozásához hasonlítani.

1241 decemberében halt meg a nagy kán, de Batu Kán majd csak 1242 tél/tavasz fordulón vonul ki az al- Dunánál, majd elfoglalja Bulgáriát és 1245 -ig ottmarad. Tehát nem igaz az, hogy a nagy kán halála miatt vonult volna ki, mert akkor kivonták volna a többi hadjárat során is. Batu kán 500 ezres sereggel érkezett meg a Kárpát medencébe jelentős veszteség nélkül. Bejárták a Kárpát medencét, felégettek, leromboltak sok falut, de a lakosságot nem találták, mert azok bemenekültek és elbújtak a környező erdőbe, barlangokba. A falusiaknak nem volt mit veszíteni, mert az életvitelük nem olyan volt mint a városiaknak, akik a kereskedelemből éltek meg (nagyobbrészt zsidók). Ezek a városiak féltették a felhalmozott vagyonukat, melyet eszük ágában sem volt otthagyni, és a védett vár védelmébe vissszahúzódni, ezért hullottak el sokan a kapzsiságuk miatt. Ennek okán terjedt el az a téves nézet, hogy 100 ezrek vesztek volna oda, ugyanis a  túlélők eltúlzott beszámolója erre engedett következtetni. Bár a tatárok végigdúlták az egész Kárpát medencét, de se egy várat, de még egy erődöt sem tudtak elfoglalni. A muhi csatát bár IV. Béla elvesztette, de Batu Kán seregének ez a győzelem  hatalmas véráldozatába került. A csaták nagyságát egy úti beszámolóval lehet érzékeltetni, amelyet egy francia utazó "Plano Carpini" tett meg Mongóliában. Bár a nagy kán engedélyével utaztak, mégis feszített íjjakkal célozva állította meg őket egy lovas osztag, ugyanis a körút során eltévedtek a puszta közepén. Kérdezték, hogy ugyan mi szükség van erre  a semmi közepén? Mint kiderült, 2 különböző nagyságú temető szélén haladtak: a nagyobba külön kellett temetni azokat, akik a Magyarországi hadjárat során estek el, és a mellette lévő kissebbe, az összes többi hadjáratból elesetteket. Ez a történet ha minden igaz a "Nemzet és emlékezet sorozat" Tatárjárás című könyvben található meg. Időközben megtaláltam máshol is: MEK. De nem Rubruk Willelmus -tól van a történet, ahogy Szántai elmondja.  Az eredeti így szól:"(14) A tatárok földjén két temető van: az egyikben hantolják el a kánokat, a vezéreket és az összes nemesurakat; bárhol érje őket a halál, ha lehetőség kínálkozik rá, ide hozzák őket. Sok aranyat és ezüstöt temetnek el velük. A másik temetőben azokat helyezik el, akiket Magyarországon öltek meg, ott ugyanis sokan lelték halálukat*. Ezeket a temetőket senki sem meri megközelíteni az ügyeletükre rendelt őrökön kívül. Ha valaki odamegy, elfogják, kifosztják, megverik, és jól elbánnak vele. Így mikor mi mit sem tudva beléptünk a Magyarországon meghaltak temetőjének területére, ránk rontottak, és meg akartak nyilazni. De mivel követek voltunk, és nem ismertük az ország szokását, szabadon engedtek.".

Szent Erzsébetről majd írok később.

2009. január 26., hétfő

Jézus Krisztus kora és a Pártus Birodalom





A "zsidók", mint tudjuk, és ahogy ők is tudják, avagy nem tudják, mégpedig azt, hogy pontosan honnan is származnak. A "zsidóság" azt hangoztatja, hogy mennyire ősrégi nép, amit nem is lehet megtagadni tőlük, de figyelembe kell vennünk, hogy ebben az időszakban még nagyon is fiatalnak számítottak. Azt biztosan meg lehet állapítani, hogy az egyiptomi fogságból szabadultak meg és kerültek Mezopotámiába, ami tulajdonképpen folyamközként lehet fordítani. Ekkor ezt Kánaánnak nevezték (tejjel - mézzel folyó kánaán). Ezt látván (gondolom én, majd pontosítok) a "zsidók" úgy döntenek, hogy nekik is szükségük van királyra, de ezt az úr nem javasolja nekik, mondván, hogy nem nekik való. Ennek háttere az, hogy a "zsidóságot" 2 kasztba lehetett sorolni: papsági és kereskedői kasztba. Egyvalami hiányzik ebből, mégpedig a nemesség. Az a nemesség akik az életüket és vérüket önzetlen módon hajlandóak feláldozni. Ettől fogva ott kezdődig az királyság, ahol van haza, van ország és van nemesség, akik óvják védik ezeknek egységét. Az úr ezért nem ajánlja nekik a királyságot. De mivel a "zsidók" makacsok és kitartanak emellett, így az úr kénytelen kelletlen beleegyezik: "Ám legyen". 

Az eleinte egységes 12 törzs megválasztja első királyát Sault, majd később a másodikat Dávidot, aki elfoglalja Jeruzsálemet (Josephus Flavius: Jeró Sólyma), majd harmadiknak Salamont, aki bálványokat imádott. Mind a három király Judea törzséből való volt és ez okozta később a feszültségeket, aminek okán kettészakadnak Judeára (2 törzs: Júdea és Benjamin törzsére) és Izraelre (10 törzs). Őket azóta sem egyesítette még senki. A zavar ott van, hogy akiket most "zsidóknak" nevezünk mindannyian Judea törzséből valóak - a nevük is innen ered. Tehát semmi közük sincs Izrael népéhez, akikkel szemben halálos ellenségek máig. Amikor II. Sargon bevonul Izraelbe és elfoglalja, érdekes módon Júdea kimarad ebből. Nagyon úgy néz ki, hogy Júdea hívta be II. Sargont, hogy foglalja el Izraelt. II. Sargon ekkor népeket hív be Mezopotámiából. A SuMeRekről van szó és ettől kezdve ezt a területet SZaMáRiának nevezi el. Júdea pedig ettől fogva SZaMáRiát tisztátalannak tartja, úgymond nem fajtisztának, ugyanis az ott elő népek azóta is keverednek egymás közt. Ezért máig nem alkotnak egységet.  II. Nabukodonozor fogja össze a zsidóságot és viszi ki Babyloniába, ahol 50 évet töltenek el. Ezután perzsa Kürosz foglalja el Babylont és vezeti be az arámi nyelvet, majd csak ezután telepíti vissza a zsidókat. A perzsák 332 -ig maradnak Babylonban. 

A Párthus Birodalom, mint tudjuk Kr. e. 247 -ben alakult meg úgy, ahogy a "Világosság" -ban leírtam. A jelenlegi történelemkönyvekben a Párthus Birodalom történelmét megpróbálták úgy eltüntetni, hogy az előtte létező achamenida perzsák történelmét és az utána létező szaszanida perzsák történelmét kapcsolták össze amiből egy folyamatos perzsa történelem képe alakult ki.

Párthus Birodalom ettől még létezik a történelemkönyvekben, de helyileg a háttérben marad, holott az eltelt kb. 500 évben fontos szerepe volt a történelem alakulásában. A Párthusok szabadították fel Jeruzsálemet. A zsidók Heródest választják meg királynak, akinek döntései okán nagyon meggyűlölnek éspedig nem alaptalanul. Heródes mellett szól, hogy ő építteti meg Jeruzsálem falait, és hívatja be a rómaiakat, amit a zsidóság is támogat és örül neki. Heródes álltal kezdődik meg a zsidósítás körülmetélés álltal (ami jelenleg napjainkban USA -ra is jellemző: mindenféle kérdés vagy beleegyezés nélkül történik meg a körülmetélés).


A területi felosztásra jellemző ekkor, hogy északon van Galilei (ha jól írom, a "Galil haim goim" jelentése "gójok lakhelye"), ettől délre van SZaMáRia, majd lejjebb Júdea. XIII. Ehnaton fáraó levéltárában már szerepel az a Betlehem, amely nem Jeruzsálemtől délre, hanem Galilea -ban van. Az általunk ismert Betlehem pedig ekkor még nem is létezet, majd csak később a 3. században alakul meg. Tehát Jézus nem zsidók közé született, ugyanis Betlehem Galileában volt, ami közismerten nem zsidók lakta környék volt. Jézus Krisztus születésekor a Jeruzsálemhez közeli Betlehem még csak pár házból állt, így Mel Gibson Passió -ja hamis képzeteket kelt bennünk a bemutatott néptömeget illetően. A Galilei -i Betlehemtől keletre Szkítopolisz (igen, Szkíták városa) elég közel volt.

Ezekben az időkben mindenkinek megvolt a maga helye, így Júdeába sem mehetett akárki, csak zsidó származású. Ehhez hozzátartozik magyarázatként az a jelenet, amikor a szamáriai asszony zsidónak hitte Jézus Krisztust, csak azért mert Júdeából érkezett. Jézus Krisztus mindig is hangsúlyozza, hogy egyetemes megváltóként jött és nem csak a zsidók megváltása volt a célja. Ez egy jelenetben mutatkozik meg, pédául amikor egy asszony felkeresi Jézust, hogy menjen el hozzájuk is prédikálni. Mire Jézus "ráförmed": "Mi közöm van nekem hozzád? Menj haza! Neked van néped, van nyelved, van kúltúrád! Nekem most a zsidókhoz kell mennem! A te hagyományod és műveltséged meggyógyít téged! Ti egészségesek vagytok! Nekem a betegekkel kell foglalkoznom!" Bár senki nem mehetett Júdeába aki nem zsidó, ahogy Jézus sem volt az, Jézusnak mégis kötelessége volt Judeába menni. A zsidók várták ugyan a Messiást, de semmiképpen sem a gójok közül, pláne nem egyetemes megváltóként, hanem olyasvalakit, aki nemcsak felszabadítja őket, de világhatalomra is emeli őket. Nikodémus született zsidóként próbálta közvetíteni, elmagyarázni, hogy Jézus Krisztus egyetemes megváltóként érkezett közéjük, de nyílván süket fülekre talált. A zsidóság jól láthatóan megint megunták a várakozást és maguk kezdték el megteremteni a Messiásuk nélkül a saját világhatalmukat, gyomorforgató módon elég sikeresen. 

Leírtam már korábban, hogy a zsidóság II. Nabukodonozor jóvoltából váltak néppé és tanulták el a Káldeus tudományokat. Én úgy látom, hogy akkor ismerték meg azt az írást, történelmet, amit mi most Ószövetségként ismerünk. Viszont vigyázni kell, mert nem mindegy, hogy melyiket olvassuk el, ugyanis az eredeti és a zsidóság álltal átírt Ószövetség homlokegyenest különböznek. A történeti leírások ezen része az eredetiből való és nem az átírt változatból, amit sajnos  általálában megismertünk. Könnyen lehet, hogy ez a bizonyos átirat, amit megismertünk (rabbinikus irodalomnak nevezik) akkor írták meg a saját szájízük szerint és majd csak később terjedt el a keresztények közt a Trident -i zsinat jóvoltából, judeo krisztiánizmus néven. Remélem érzékeljük már, hogy a Trident -i zsinat előtti Jézus Krisztus és a Magyar Királyság álltal hirdetett vallás/vállalás nem azonos a ma hirdetett keresztény eszmével. Tisztelet a kívételnek, a római pápaság és a Vatikán álltal képviselt kereszténység ugyanúgy beteg és korcs volt, és ma is az, mint a zsidóság vallásossága, amit aligha lehet azonosítani egy olyen erkölcsi vagy vallásos eszmével, amit Jézus Krisztus, az apostolok, és a magyarok apostol királyai képviseltek.

A "zsidóknak" hozta le Mózes a hegyről a 10 parancsolatot. Ezzel egy gond van. Mégpedig az, hogy ezek nem parancsolatok, hanem tiltások a "zsidóságnak" címezve. Jól tudjuk, hogy ezt egy részük máig nem tartja be. Ennek tükrében Jézus Krisztus halála még így sem volt hiábavaló, hála az égnek. Jézus Krisztus egyetlenegy parancsot adott át a világnak, amely egyetemesen mindenkire érvényes és alapba mindenki be is tart, még akkor is, ha nem ismeri ezt a parancsot. Ez a legnyagyobb parancs, ami így hangzik: "Szeresd a te uradat, istenedet, tiszta szívből, teljes elméből". Jézus Krisztus, ha a szívére mutatott, vagy célzott, akkor édesanyjára, Szűz Máriára gondolt. Így a szívét azonosította Szűz Máriával. A Szűz Mária országában pedig van egy dobogó szív, amelyet a Pilisben a Dobogókővel lehet azonosítani. Szűz Mária testének hollétéről pedig csak feltételezések vannak. Könnyen lehet, hogy Szűz Mária teste a Pilisben nyugszik, dobog.

A középkori külföldi szerzők a Magyar Királyságot pedig így írták le: "mintha tejjel-mézzel folyó kánaán lenne". Azért írtam ezt le, hogy vegyük észre, hogy a zsidóság egy része sosem teremtett eddig magának saját hazát. Jobb esetben beépültek a társadalomba, rosszabb esetben vérengzések árán foglalták el és fosztották ki azokat. Vigyáznunk kell, hogy ne ismétlődjön meg az a borzalom, ami a az eredeti Kánaánban megtörtént velünk. A történelem csak akkor fog megismétlődni, ha nem ismerjük annak eredetét és nem tanulunk belőle.

A Párthus Birodalom koráról már írtam korábban. Most ide is betűzöm, mert ehhez az előadáshoz tartozik eredetileg:

Az ázsiai Szkítiából 7 törzs vérszerződést köt és eldöntik, hogy elmennek az Eufrátesz folyó határába birodalmat alapítani, ahol Arszak nemzetségéből fognak választani maguknak uralkodót. Így alakult meg a Párthus Birodalom.A pártusok (ügy pártolói) kb. kr. e. 250 -től kr. u. 250 -ig uralkodtak a kb. jelenlegi Iraq, Irán, Jordánia területén, de a Római Birodalommal közösen elfogadott határ az Eufrátesz volt. Minden új római császár megkapta az előző intelmei közt ezt is: "az Eufráteszt ne lépd át!". Mivel ezt páran nem tartották be, meg is lett az eredménye.

A Pártus Birodalom ez alatt az időszak alatt tette lehetővé a kereszténység kialakulását. Előkészítették Krisztus eljövetelét, hogy az lehetővé váljon és mikor ez lehetővé vált, később el tudjon terjedni. Jézus feltámadása után szólítja meg András apostolt és kéri meg, hogy menjen Szkítiába tériteni. András visszakérdez: Na de melyikbe? Jézus válaszol: A mieinkbe. András apostol nem kérdez vissza, elmegy és átlépve a Dunát a Kárpát medencébe megy téríteni. Ezek szerint Jézus a Kárpát medencében nevelkedett. Az apostolok először Keletre mennek, de nem téríteni, hanem az örömhírt adják át. Mivel ekkor a Római Birodalom és Judea üldözi a kereszténységet, az apostolok a Párthusoknál találnak menedéket. Csak ezután mennek el téríteni. Bertalan apostol Örményországba, Tamás apostol Pártiába (igen, ua) és Indiába, ahol később meghal, András és Fülöp apostol pedig Szkítiába megy téríteni.

2009. január 16., péntek

KaNGaR-semita-asszír történelem

A betűzött videó a Csillagösvényen II. DVD -ből való, aminek címe: "A magyar nép rejtélyes eredete és nyelve". Nem konkrétan történelmi eseményekről szól, de így legalább az írással együtt egységet alkothat. (megj.: Bár sokszor van leírva a semita kifejezés, nem azonosak a zsidósággal. A sémiták összelnevezése úgy tudom nyelvükkel van összefüggésben. (majd pontosítok))

A sumerek (káldokként is ismertek voltak) a Kárpát medencéből származnak és ők voltak az első ismert nép a folyamközben, azaz Mezopotámiában. A káld-sumérok magukat "KaNGaR" -nak (a "K" valójában bizonytalan köhögős hang, tahát "H" is lehetne: HuNGaR) nevezték magukat. Kb. Kr. e. 5500 körül kezdődött a káld-sumér civilizáció kora, amelyből később, a rézkor végére 3 népcsoport összeolvadásából magaskultúra jött létre. Központja Gilgames városa Uruk volt. Városállamok jöttek létre, közös vallási központtal Nipurral. Eleinte szakrális, papkirálysági intézmények voltak a városállamokban, mely később kettévált királyi és vallási vezetéssé. Kb. Kr. e. 2350-2200 -ig következett az Akkád kor, mert korábban semita népek vándoroltak be Kánaán földjére, ahol résztvettek a gazdasági életben, de később politikai szerepük túlzottan megnőtt (Ismerős? Még nem? Majd meglátjátok, hogy kik fognak a fejünkre nőni!).

Ekkor került hatalomra I. Sargon, amikoris megaKKaDt a fejlődés, mert a káld-sumér népességet megtizedelve lemészárolta. Aki tudott, menekült. Ennek a Zargos hegységből lezúduló szkítafajú gutik (gójok) vetettek véget 150 évvel később, bár az akkádok továbbra is jelen voltak. Gudea korában viszzaállították a régi hagyományokat és virágozhatott a kereskedelem, a művészet és a tudomány.

A gutik III. Ur -i dinasztiája 100 évig állt fenn, mindaddig, amíg az amorita semita törzsek megjelennek. A semita elamiták bevándorlásával kezdődött meg az Iszin-Larsza időszak, amely két városállam vetekedéséről szólt a káld-sumérok kárára. Időközben Északon az asszírok kezdtek szerveződni Kr. e. 1850 után.

A dinasztia bukása után alakult meg Babilon, a semita amoriták térhódítása okán, melynek legismertebb királya Hammurabi volt. Ez alatt a még ottmaradt káld-sumér nép uzsorakölcsönök miatt szolga lett saját hazájában. E kor jellemzője a kegyetlenség és a sémi-akkád nyelv hivatalossá tétele. Hammurabi halála után a kassiták uralkodtak Babilonban, akiknek szkíta tárgyi emlékei mellett a sumir-káld ékírást használták Kr. e. 1161 -ig.

Eközben a semita amoriták semmit sem fejlődtek, az állandó harcok miatt.

Kr. e. 1380 -tól az asszírok függetlenné váltak és terjeszkedésük során Babilont is elfoglalták.A még mindig itt élő megmaradt káld-sumér lakosságot egymással vetekedve írtották és űzték el. 200 év elteltével a közép-asszír kor végét a nomád arameus törzsek terjeszkedése okozta. 100 év csend után erősödtek meg újra az asszírok, amikor megtámadta Urartut és háromévi ostrom után elfoglalta Arpad városát. A trónbitorló Tiglitpilesar tetteivel dicsekedett: "hegyeket emeltettem emberfejekből". Leigázták az arameusokat, elfoglalták az Eufrátesz völgyét, Dél-Mezopotámiát, és az iráni fennsíkot, amely helyeken az asszírok kegyetlenül írtották a lakosságot. Aki tudott, menekült a világ négy égtája felé.

II. Sargon asszír király (Kr. e. 721-705) , a zsidók első babiloni deportálásáról híresült el. Az asszírok terjeszkedése elősegítette az ékírás általánossá válását. Idővel Birodalommá fúvódtak fel, amely nem bírta a népek ellenállását és a médek támadásától összeomlott.

Kr. e. 612 -ben a médek és a szkíták legyűrték az asszír birodalmat és létrejött a Káldeus Birodalom. A Káldeusok a sumér hagyományokat visszaállítva virágzott. Az ekkor élt II. Nabukodonozor uralkodásához fűződik a zsidóság II. Babiloni fogsága. A tudós rabbik ekkor tanulták el a káldeus tudományt, ekkor építették be a zsidó szent iratokba a káld-sumér mítoszokat. Ezen időszak alatt kovácsolódott a zsidóság néppé. Kr. e. 539 -ben a perzsák meghódították Káldeust.


Írásomat "nagyon tömörítve" a "Magyarságtudományi Tanulmányok" című könyvből Marton Veronika "A Kálid-Sumér nép története" című írásából foglaltam össze


2009. január 14., szerda

Magyarság Keresztútjára


A 14 stáció, melyet Jézus Krisztus szenvedett el és amelyet a magyar üdvtörténelemben is nyomon lehet követni. Majd később leírom a stációk főbb pontjait.

Kis bevezetőt kell írnom érzésem szerint, hogy érthetőbb legyenek a dolgok. Nem fogom a teljes előadást leírni, inkább a főbb pontokat szedem össze, hátha kedvet kaptok hozzá. Mindenekelőtt pár dolgot azért tisztázni kell.

Szántai Lajos előadásában jópár forrásból idéz, ezek egyike a Magyar Képes Krónika, ami Nagy Lajos király számára készült. Szántai Lajos hangsúlyozza, hogy ez a Krónika csak a király számára készült ami a magyarok őstörténetét tartalmazza, tehát az abban leírtakat feltétlenül, kendőzetlenül kell a király számára közvetíteni mindenféle csúsztatás nélkül. Csak így tud a király jó döntéseket hozni a jövőre nézve. Esküt sem a Bibliára tettek, hanem a 4 evangéliumra, mert akkor még a Biblia nem létezett.

Most, hogy ezt tisztáztuk, leírom, hogy mit nem tartalmaz a Magyar Képes Krónika:
-nem tartalmaz olyan képet, amelyen a magyar népet megtérítették volna
-nem tartalmaz semmi olyasmit, hogy hittérítőket hívtak volna be
-nem tartalmaz olyat, hogy latin vagy római szertartású hitre térítette volna meg a magyarságot, de nem is tudta volna, mert akkor még se latin, se római nem létezett

Katolikus (egyetemes) hit sem volt még Szent István korában, ami csak I. András korában jelent meg.
Dehát akkor mi volt?
Jézus Krisztus igaz hite, amit a magyarság magáévá tett, aminek a lényege Jézus útjához kötődik: a szegény, nincstelen, kiszolgáltatott emberek támogatása, megsegítése. Ennek értelmében szígorította, vagy pontosította Szent István a vallásunkat, ugyanis "ahogy hisz Jézus Krisztus az atyában, úgy hisz a magyarság Jézus Krisztusban".

Ez a plusz okozott konfliktusokat bőven, amit Szent László törvénykönyve is tükröz: "és ha a latinoknak, a latin keresztényeknek nem tetszenek a mi jobb és üdvösebb vallási szokásaink, menjenek oda, ahova akarnak, hadják el az országot, de az itt összegyűjtött vagyont kötelesek itthagyni Magyarországon"

Most pedig következzen a 14 stáció, amit inkább csak felsorolok:

1. Jézust elítélik - Atilla királyunk vállalja a sorsot róma falai alatt

2. Jézus felveszi a keresztet - a 2. visszajövetel: Atilla vállalását vállalja fel a magyarság

3. Jézus először esik el a kereszttel - Bulcsú és Lél vagy Lehel kivégzése (a magyarság most ébred rá először, hogy mit is vállaltak magukra)

4. Jézus találkozik legszentebb édesanyjával Szűz Máriával - Szent István királyunk találkozik Szűz Máriával

5. Jézusnak segít Simon a kereszt vitelében - Szent László példátlan Jézusságot mutatott a világnak

Ehhez hozzátartozik az előadásban: Simon mágus és Szent Péter táltos harcot vívnak (??), Szent László (vértezett) harca a Kunokkal (vérvörös ló, felszerelés), ami a legendában jelenik meg, ebből egy részlet: "a váradi püspök lányát viszi a kun". Üdvtörténetről van szó, nem pedig valóságosról, ugyanis a váradi püspökséget Szent László élete alkonyán alapítja meg. A meglepő az ebben, hogy a váradi püspöknek lánya van. Tudni kell, hogy akkoriban a püspökök és papok talpig férfiak,  karddal járnak, hadvezérek vagy éppen pásztorok. Ennek tekintetében már inkább Szűz Máriát menti meg.

6.  Jézus arcát törli a fehér kendőbe (Veronika kendő: beszélő név, nem személy név).  A fehér kendőn megjelenő szenvedő arc nem emberkéz álltal festett képmás  - Batu Kán szövetségeseivel megtámadják a Magyar Királyságot, ahol a Mongol - Tatár Birodalom csúfos vereséget szenved, így mutatja meg IV. Béla (=fehér) a magyarság arcát, példát mutatva fel.

7. Jézus másodszorra esik el a kereszttel - kihal az Árpád ház

Ekkor mutatkoznak meg az első csúsztatások: Károly Róbert lett az új király, és miatta hívják be a papokat téríteni, majd küld koronát a pápa,  és rombolják le az addig sértetlen templomokat, nem pedig Szent István korában.

8.  Jézus megvigasztalja a Jeruzsálemi (Josephus Flavius: Jeró Sólyma) asszonyokat - Mátyás király vigasztalja meg a magyarságot azzal, hogy visszaszerezte a Szent Koronát. Mátyás király már ekkor a magyar nyelv ellenségének tekinti a Habsburgokat.

9. Jézus harmadszorra esik el a kereszttel A törökök ellen vívott mohácsi csata akkora volt, hogy a törökök 150 évig emlegették. Ugyanis szokás szerint túlerőben jelentek meg félelmükben: a 300 ezres törökök ellen 20 ezres magyar hadsereg vonult fel és a csata a szultán sátránál ért véget 2 óra leforgása alatt.  Jelenetkép, 1541, Buda kincsestára: amikor a szultán belép, elégedetten tekint végig a kincsekkel teli kupacon, de a falon függő festményen akad meg a szeme ami egy fiatal férfit ábrázol, aminek az alján egy magyarul írt szöveg található, de nem tudja elolvasni, ezért lefordítattja. Ami így szól: "Ej ismeretlen idegen aki utánam ide belépsz, tűzhelyemet ne oltsd ki!".

10. Jézust megfosztják a ruháitól - a magyarokat megfosztják dicső múltjától, elpusztítják annak emlékeit: azóta se tudjuk, hogy az eredeti Buda és Alba Regia hol helyezkedik el. Az Alba Regia - Fehérvár - nem azonos Székesfehérvárral.

11. Jézust keresztrefeszítik - 1920 Június 4. Trianon

12. Jézus meghal a kereszten: a római katona elsírja magát, hogy Jézus tényleg Isten fia - 1956 gyerekek haltak meg a forradalom miatt: a világ elsírja magát, hogy a magyarság tényleg a népek krisztusa.

13. Jézus anyja ölébe kerül - a Szent Koronát a Parlamentbe helyezik el. (megj.: amelynek jelenléte Gyurcsány Ferit rettenetesen zavarja)

14. Jézust sírba teszik - Magyarország belép az Európai Únióba

15. Jézus feltámad - még nem történt meg...

Kis gondolati adalék:

1456 Nándorfehérvári csata, +500 évre rá..

1956 forradalom, +50 évre rá..

2006 forradalom, +5 évre rá..

vajon mi fog történni?

2009. január 12., hétfő

Hintalan László előadásai

Teljesség, kiesés, hazatalálás 1. rész

Teljesség, kiesés, hazatalálás 2. rész

Ember küzdj és bízva bízzál

Az előző 2 rész nagyjából ugyanaz, mint ez az utóbbi, de különböznek is. A táblára vannak kiírva azok a tételek, melyeket tárgyalni fog Hintalan László. Érdemes mindkét előadást megnézni. Fontos tételek vannak kiírva, amely a társadalomhoz hozzátartozik.  3 vetítőt használ, hogy 3 különféle szemléletet tudjon bemutatni. Az első a teljesség, amely az egészséges állapotot mutatja, amilyennek kellene lennie ma is, a második a kiesés ami jelenlegi beteg állapototot tükrözi, a harmadik a hazatalálás ami a pozitív irányba való haladást mutatja meg.

Ha meg akarjátok érteni a fontos dolgokat mindenféle politikai hovatartozás nélkül és meg akarjátok ítélni mi a fontos és mi nem, akkor meg kell nézni a előadást. Azért fontos nekem ez az előadás, mert bemutatja, hogy mi olyan dolgot tud még a magyar társadalom mutatni a világnak, amit a magyarság megértett, megtartott ugyan, de időközben elveszett a gyakorlatban. A szocializmusi eszme ölte ki ezeket a fontos dolgokat, hogy egy másfajta társadalmat hozzanak létre a saját szájízük szerint. Hála az égnek ez megszűnt, de most másfajta csapás ért el minket, amit globalizmusnak neveznek. Ennek szellemében akarják, hogy csatlakozzunk a nyugati társadalomhoz, úgymond nőjünk fel hozzájuk - de nincs hova.

Földművelés

Hintalan László bemutatja az egészséges állapotot, amin megfigyelhető az 50-100 m -enként váltakozó termesztett növénykultúra. Nyilvánvalóan ez a természetes állapot, tehát ez az egészséges. Ezzel szemben nyugaton megtalálható a monokultúra, amely annyit jelent, hogy több 100 m -en keresztül csak egy bizonyos fajta növényt termesztenek, amely nem természetes, tehát rákos. Ez az állapot a növénynek sem természetes, ugyanis nem tud védekezni a kártevők ellen, csak ha közbeavatkoznak. Ezért lesz egészségtelen az étel és mi is. A növénynek nem jó, ha sorba rendezik, mert olyanná válik mint a 6:20 -as erdő (a vonat hangja simán áthatol az erdőn), amelybe ha átnézek, átlátok rajta. A róka is átlát az erdőn, ezért tudja a nyulat könnyebben elkapni. Ez a bizonyos monokultúra csak a traktornak jó, amellyel egyenesen érdemes haladni. Ezért jó a mennyiség szempontjából a gazdálkodónak, a kereskedőnek, a pénzembernek. A fogyasztó kárára. Az Európai Únió akarja rávenni Mo -t a monokultúra átvételére. Ez a rákosodás Mátyás király halála óta megfigyelhető. 1942 -ben jelent meg egy könyv „Kertgazdálkodás” címen. A szerző már akkor figyelmeztette olvasóit, hogy át kell állni a kertgazdálkodásra.

Állattartás

A bemutatott természetes állapotban látható, hogy az állatok a szabadban vannak, csoportokat alkotnak, és a természetben élik le az életüket. A természetes szabad élethez hozzátartozik, hogy az állatok nevet kapnak. Ezzel szembe állítható a háziasítás, amely során az állatok kapnak egy számot (rabosítás: a személyíségvesztés ősi módja), bezárják őket és életük egyetlen célja, értelme, hogy hány kg húst termelnek.

Szakcikk: „A 90 -es évek mezőgazdasági nagyüzemeiben a kocák a fémrácsos padlón ellenek meg. Helyük csak annyi, hogy éppen elférnek benne. Itt szoptatják kicsinyeiket 3 hétig. Ekkor elválasztják a szopós kismalacokat és fémketrecbe zsúfolják be őket. Ezt csak a Bábolna -i steril malacnevelés múlja felül: az anyaállatokból kioperálják az érett magzatokat, őt magát elvéreztetik, majd a malacokat mesterséges tápon felnevelik. A kisborjúkat 1 hetesen veszik el anyjuktól. (amit csinálunk az állatokkal, azt csináljuk gyerekeinkkel is: bölcsőde, óvoda). Szűk elhelyezésük megnehezíti lefekvésüket (osztályterem) és felállásukat, holott mozgásigényesek és játszani szeretnének (alsó tagozat). Rövid életük magányos és unalmas, még anyjuk melegét kellene érezniük, legalább addig amíg élni hagyják őket. 1,5 hónapos korban viszik őket a vágóhídra. A felnőtt állatok is sötét és szűk ólakban élnek, ahol megfordulni sem tudnak, szabadon soha nincsenek.. A kapirgálni próbáló csirkék lába kisebesedik, karmuk körbenövi a rácsot. Az emlősök apró mancsai is tönkremennek, a kijáratot kereső ösztönös ásások közepette.”

Az ökológiai szemléletű gondolkodás kézikönyve (Mezőgazdasági kiadó):
„Az állatsűrűséget úgy kell tervezni, hogy élettevékenység közben ne zavarják egymást. Komfortérzetükhöz legyen meg az elégséges mozgátér. Állattartó épületek létesítésénél alapkövetelmény, hogy azok lehetőleg természetes, ahhoz közelálló anyagokból álljanak és az állatok igényeit kielégítse. Tilos az almozás nélküli aljzat, a rácspadozat alkalmazása. Tilos az állatok szűk ketrecben tartása, a hosszan tartó lekötése, kipányvázása. A mesterséges világítás kerülendő. Kényszerű alkamazása esetén sem lehet napi 16 óránál hosszabb a művi fényszakasz.”

MSZ: „Természetes tartási módszerek alkalmazása: hímivarú állatok jelenléte. A természetes párzási lehetőségek legyenek adottak, a növendék állatokat az anyjuk nevelje. Lehetővé kell tenni a csoportképződést.”

Táplálkozás

A hántolatlan rizs, a korpás kenyér teljes értékű élelmiszer, tehát egészséges, amíg a fehér lisztből készített ételek nem. A kövérség oka is az egészségtelen táplálkozás, mert olyanból esznek sokat, amelyből nem kellene. Sok betegség is visszavezethető a táplálkozásra, ehelyett másra fogják, nehogy véletlenül kiderüljön a turpisság és veszélybe kerüljön az értékesítés.

A világ nyolcadik csodája Magyarországon terem
A génmanipuláció miatt egyre kevesebb a fogyasztható növény és állat
2001. január 2. 00:00
 
Gajdics Ottó 
Súlyos fenyegetést jelent az emberiség számára, hogy a vegyszerekkel és radioaktív sugárzással előidézett nem tudatos génmanipuláció hatásaként egyre kevesebb az élelmiszerekben az emészthető fehérje. Ma már a növények és állatok jó része nem, vagy csak bizonyos részben fogyasztható. Mindez arra inspirált két magyarországi kutatót, Kalmár Gergelyt és Kajdi Ferencet, hogy manipulációtól mentes genetikai állományú növényeket juttasson a táplálékláncolatba. Ilyen növényfaj a tönköly, amit őseink úgy hívtak: élet. Újrafelfedezői ÖKO-10 néven jegyeztették be 1995-ben. Három év múlva elnyerte az állam elismerését, nemrégiben pedig regisztrálták az Európai Unióban is.

Magyar Fórum 1999 Április (nem találtam): Dr. Kalmár Gergely 

Hírextra, Délmagyar, Biomills


A Mezőgazdaság MásNapja című rendezvény szórólapján volt olvasható ez:
„A tönköly rendkívül erős gyökérzettel rendelkezik. A napfény minden fotonját hasznosítja. Szinte 3 -szoros zászlós levélfelülete miatt. Az aszálytűrése jó, a fagytűrése minden étkezési búzánál jobb. Elvisel 2 hónapos vízborítást, a vegetáció megindulása előtt. Rendkívüli bokrosódó képességének köszönhetően, 6 – 16 kalásza van tövenként. Ezért a vetőmagnorma rendkívül szerény. Kártevők elleni védekezésre eddig nem volt szükség. Későn érő búzák csoportjába tartozik.”
Máshol is megtalálható a tönköly búza leírása.

Településszerkezet

Az utcaszerkezet nem építészeti, hanem vallási kérdés. A kimért terület – a normális, természetes, magszerű – görbe vonalakból áll. Ezt a magot alkothatja egy szobor, egy park, vagy bármi más ami köré építik a többi épületet az út mentén. Ilyen pl. a Sopron főterén lévő Szent Háromság szobor (kereszténység), ami rendezi maga körül a teret. (így a tanárt is körbeülhetik a gyerekek). A településszekezetre egy jó példa a Galgahévíz melletti Galgafarm (1991), ahol a természeti földrajz döntötte le, hogy az utak görbe vonalat alkotnak, hogy az a természettel összhangban legyen. A tervező még nem tudta eldönteni, hogy hol legyen a falu közepe és mit építsen oda, mert nem lehetett tudni, hogy hányan fognak odaköltözni és ők milyen vallást gyakorolnak. Finnországban is található jó példa, ahol a természet jelölte ki a határokat és nem a vonalzó. Nem kerítéssel, hanem kövekkel jelölték ki a telekhatárt. Mivel ezek az elvek összhangban voltak a lakosság vallásával, hagyományaival, programban rögzítették, hogy el kell tünteni a templomokat, hogy a közösség összetartása megszűnjön. Ha ez dózerolással nem ment, akkor a templomnál magasabb épületeket kellett építeni, mint például a lakótelepi épületek. A templom magassága ugyanis a vallás része volt, annak szentsége veszett el ezálltal. Ennek megfelelően a lakótelepek szögletesen lettek kimérve, amelynek nem volt közepe (ellenben a templom a falu közepén van).

Claude Levi-Strauss - „Szomorú Trópusok”:
„a kunyhók kör alakú elrendezése a férfiak háza körül olyan fontos a társadalmi élet és a vallásgyakorlat szempontjából, hogy a misszionáriusok hamar megtanulták, hogy a bororók megtérítésének az a legbiztosabb módja, ha egy másik faluba költöztetik őket, hol a házak párhuzamos sorokban állnak. Ha az indiánok nem képesek tájékozódni a négy égtáj felé, ha megfosztják őket attól a rendtől, amely tudásuk alapja, gyorsan elvesztik a hagyományuk iránti érzetüket, mintha társadalmi és vallási rendszerük túl bonyolult volna ahhoz, hogy nélkülözze a falu érzékelhető alaprajzát, melynek körvonalait állandóan maguk előtt látták hétköznapi életükben.”
(rpetyus: zavarták volna össze a konkvisztádorok és a misszionáriusok iránytűjét, nehogy hazataláljanak)

Ez arra jó, hogy az őslakosokat elszakítsák a teremtőjüktől és így kezesbárányokká váljanak. A teremtő hozta létre a teremtést és ha én ezzel harmóniában vagyok, akkor a teremtővel beszélgetek, akkor is, ha ki nem nyitom a számat. Például az ige egy másik jelentése a magyarban nem más mint a keresztöltés a hímzésben.

Építészet

Az első képen látható egy parasztház, melynek van padlása, földszintje, pincéje, így alkot egy kerek egészt. Ilyen a felépítése az embernek is. Derék alatt a testiség, a váll és a derék közt a lelkiség, és a fej jelképezi a szellemiséget. Ugyanez a 3-ság elmondható a parasztházról is. A padlás a nász, a nemzés helyszíne. Ahogy az életben a növekedés is megáll egyszer, úgy a ház is megáll a tetővel. Minden más rendellenes, természetellenes. Ellenben a lakótömb nem ilyen: se pincéje, se teteje nincs. Ez a fajta építkezés materiális, világtalan, vallásellenes, egyházellenes, ugyanis kivesztek belőle a régi értékek. Az eltelt idők folyamán olyannyira a szögletesítés terjedt el az építkezésben, hogy a kőműves szakma már nem tud görbe vonalú falat építeni. (rpetyus: nyilván nem az alkohol alkotta girbe gurba falra gondol). Pozitív példa, hogy divatba jött az ívelt építkezés.

Mesterség, Ipar

A régi lelkes tárgy díszítve van és a teteje olyan, hogy nem lehet rárakni további bútort, mert az le van zárva ugyanúgy mint a ház, ami egységet alkot. Ez a fajta bútor nemcsak praktikus, hanem lelkes és a szellemiség, kultúra is megtalálható benne. A ház dísze. A lakótelepi négyszögletes alakú bútor viszont csak praktikus. Egy vállalat tömegterméke, amely nem tartalmazza kultúránkat, műveltségünket. Ezen is lehet változtatni, amire egy jó példa is be van mutatva, ahol a radiátor el van takarva egy tulipánnal díszített falemezzel.

Munkahely (kimaradt az előadásokból, talán van még videó máshol róla)

Viselet

A képen lévő kislány copfja jelzésértékű, az életkorát jelöli. Ha a kislány fejét bekötik (főkötő, fékötő), akkor asszony lesz. Ha copfot betekerik, kontyot, azaz fészket raknak, jelezve, hogy 1 éven belül gyereket várnak, akarnak. (rpetyus: a hajadon szó is jelzésértékű). Annak a szoknyának, amit az asszonyok (~40év) hordanak és ringatózik, a férfiszem számára izgató hatású. (rpetyus: én máris egy madárra godoltam, hiszen néhány díszes példány is hord ilyesmit. No, nem szoknyát.) A nő a virág. Egész évben mindig mást visel évszaknak, ünnepnek megfelelően, tehát egy egész ruhatára tükrözi életét, lelkületét. Mivel a férfi a mag, a középpont, a tengely, éppen ezért csak egy viselete van. Régen a vallásunkból adódóan még megvolt a fehér gyász, ami kezd visszatérni. Ha jól végiggondoljuk, akkor a fekete gyász materialista szemléletű és nem vallásos, hiszen az elhunyt a vallás szerint a mennyben köt ki. Ez pozitív és nem negatív felfogás, hiszen megszabadult a földi terhétől, a testétől (fényvallás szerint krisztus szenvedett a földi testében és boldog volt, hogy megszabadult attól a mennybemenetelkor). A farmer (divat, márka stb.) eltünteti a nemiséget, a nemzeti hovatartozást. Egyformásít, globalizál, tehát EU konform.

Szülés, születés

A nyelvnek néha hol varázsa, hol romboló ereje van. Ez megjelenik pár szavunkban, bár nem gondolnánk róla, mégis használjuk nap min nap. Ilyen a terhes szó. Ez terjedt el. A nő iparosodott munkahelyen dolgozik, ami amellett, hogy élettelen, a baba, a gyerek már teher a nő számára. Ha így kezdődik egy élet, akkor már problémaként indul a gyereknevelés. De vannak ehelyett más szavaink is, mint például a várandós, vagy az áldott. A terhes gondozási könyv címét már átírták tollal Kismama gondozási könyvre. Régen a születést bábák vezették le otthon, a házban, természetes, családias hangulatban. Ezzel szemben az elterjedt, elfogadott, hogy rideg környezetben, kórházban születik az új élet, élettelen környezetben (rpetyus: ahol egyéb olyan szőrnyűségek is történhetnek a szülők beleegyezése, jóváhagyása nélkül, mint a körülmetélés amerikában gójok számára, mint Heródes idejében, vagy a táltosi képesség bizonyítékának eltüntetése Mária Terézia rendeletéből adódóan: +fog, +ujj)

Gyógyítás

A magyar népi gyógyítás természetes módszerrel, lélekkel, szeretettel történt, melyben a vallás is támaszt nyújtott (rpetyus: lásd Árpádházi Szent Erzsébet). Ezzel ellentétben a materializmus szintjén az orvos a beteget csak mint egy testként kezeli, nem emberként. Újra régi módszerek (hagyományos orvoslás, öltözködés: fájó láb) és a régi gondolkozás kerül előtérbe. Pluszba más is: akupunktúra, aura (-fotózás), parapszichológus, távgyógyítás, távrontás (rpetyus: miért nem célpont GYF?). A környezet beépül a szervezetbe (H. L.:a csigalépcső vas oszlopa), tehát nem mindegy, hogy hol, milyen környezetben élünk (pl.: trafó, antenna stb.).

Nyelv

A magyar nyelv tájnyelvekben gazdag ugyan, de ez nem megy a közérthetőség rovására (közös mag, sokszínűség). A németek tájnyelvéről ezt nem lehet elmondani, ugyanis nem értenék meg egymást a német irodalmi nyelv nélkül. Irodalmi nyelvet pedig a kor szokásának megfelelően a magyarok is átvették, holott teljesen feleslegesen tették (rpetyus: zárkózzunk fel kényszer). A tájnyelveinkből Kazinczy kiragadt egyet amit irodalmi nyelvvé emelt majd lett a műveltség alapja. Kodály Zoltán: „Fatális, szinte tragikus tévedés, hogy a teljes hangsorú magyar beszédet tájnyelvnek tekintik, a hiányosat, színtelenebbet irodalminak és műveltnek.”

Oktatás

A tanítás, oktatás jelenleg poroszos módszerrel történik. A padok sorokban, oszlopokban rögzített, kényelmetlen formában vannak elrendezve, ahol a tanulás a könyvből történik, görbe háttal. E görbe hát miatt lesznek a gyerekek gerincbetegek, amit a testnevelés órával nem lehet orvosolni. A padban, székben űlő gyereknek az agyába nem jut elég vér és ezért a tanultak kevésbé ragadnak meg bennük. Ezt megpróbálhatják javítani, de az alapprobléma nem lesz megoldva. (mi marad meg a tanulás során?: 10% olvasta; 20% hallotta; 30% látta; 50% hallotta+látta; 70% mondta is; 90% csinálta is, tehát minél mélyebb az élmény, anál jobb a hatékonyság). Az oktatás gyakorlatilag nem lett más, mint gyermekmegőrzés (csak 4 órai nap). Waldorf -nak, Frené -nek kellett feltalálni a spanyol viaszt, ami még régen a magyarság része volt. A természetes az lenne, ha az oktatás az érdeklődés szerinti cselekvés formájában valósulna meg. Éppen ezért érdemes átrendezni az oktatási rendet a természethez igazítva, mert fordítva nincs sok értelme. Az erdei iskola javíthat még a helyzeten. De nem mindenki hisz már az iskolákban, a maga kezébe veszi gyereke oktatását, szakmát ad neki, míg az állam munkanélküliséget.

Történelem (nem került külön szóba)

Magyarságismeret

Hintalan László egyszerű kérdéseket tesz fel, melyekre nem biztos, hogy tudunk egyszerű válaszokat adni. Első nekifutásra biztos nem. A magyarságismeret adja meg a válaszokat és ebből ismerhetjük meg magyarságunkat. Példaként hozta fel a szarvas mondát, melyben Hunor és Magor üldözi a csodaszarvast, de minden igyekezetük ellenére nem sikerül eltalálni azt. Nimród fiai ők. Nimród pedig nagy vadász vala az úr előtt. Pont az ő fiai ne tudnák elejteni a szarvast? Nonszensz. Hintalan László gondolkozott el ezen és rájött, hogy talán nem is vadászatról van szó, hanem valami másról. Ez egy üzenet a kettőségről és egyben az egységről. Az ellentmondásokat hozza közelebb egymáshoz. A névszó – ige páros szavaink viszonyában figyelhető meg a statikus (álló) – dinamikus (mozgó) állapot. Ezeket a szavakat ugyanúgy írjuk le, ugyanúgy mondjuk ki és mégis 2 jelentésük van. Ilyen szavunk a nő, ami jelent növekedést (dinamikus, ige) és jelenti a nőt (statikus, névszó). Ilyen szavunk a tűz, ami jelentheti a tűzű napot és jelenthet szúrást is. Ilyen a hold fénye, ami világít ugyan, de nem magától. Ilyen a föld forgása, amit nem érzel. Ilyen lehet az étel, amiről nem tudni, hogy meddig tekinthető annak, ha megeszed. Ilyen az árvíz területe is, mert az hol folyó, hol termőföld. Ha az egyik jelentésre gondoltál, tévedtél. Ha a másik jelentésre gondoltál, tévedtél. Illetve nem tévedtél, mert egyszerre jelenti mindkettőt és semelyiket. Mi, magyarok, nem zavarodunk össze emiatt. Tudjuk mi ezt. Csak eddig nem gondoltunk rá. Elfelejtettük. A szkíták művészetében mindezek az ellentmondások megtalálhatóak. Ez a fajta gondolkodásmód kezd előtérbe kerülni, mert szükség van erre a szemléletmódra. A humán és a reál tárgyak együttesen adnak magyarázatot bizonyos jelenségekre. Ilyen például a fény, mert az egyszerre részecske, és hullám. Illetve egyik sem, azaz mindkettő. Ez a Heisenberger bizonytalansági tényező. A tudósok bizonytalanná váltak, mert nem magyarok módjára gondolkoztak, eddig. Mert már megszületett ez a fajta magyarázat, csak a nyelvük miatt nincsenek meggyőződve igazukról.

Emberi kapcsolatok (saját fogalmazás szerint, saját gondolataimmal)

Az egyéniség nem magától, hanem gyökereiből lesz gazdag. Ezek a gyökerek a vallásból, a nemzetből és annak történelméből eredtek és alakultak ki. A gyökerekből származó tudásból tud az egyéniség újat alkotni, amit a közösség átvesz, továbbad, ismertté tesz. A népdal így válik közösségi és egyéni alkotássá egyszerre. A gyökerek gazdagsága innen származik és adja tovább azt. Az egyéniség átéli annak tartalmát, lelkületét, szellemét, ami a részévé válik, kiül az arcára. Egy olyan egyéniség, mint Bartók Béla is népdalgyűjtése miatt lett ismert. Ezzel szemben az olyan ember, aki ősei nyelvét, tudását használva gondolkodik, beszél, de megtagadja ősi gyökereit, az nem érdemli meg, hogy a közösség tagja legyen. A tömeg nem ad és vesz át semmit. A tömeg nem változik, nem alakul át, nem fejlődik. Ezért a tömegben elvesznek az egyéniségek, a tömegben nem alakulnak ki életképes közösségek sem. A tömegben az emberek magányossá lesznek, a magány pedig tömegcikké válik. A tömegnek nincs magja, ezért gyökere nem nő, nem válik szervessé, életképessé. A tömegben az emberek, az egyéniség elhal, elpusztul. A globalizmus, ami a tömegre épül, idővel összeomlik. Csak a közösség az életképes, túlélése nem kérdés, hanem tény. A társadalmat a közösségek összetartása, a családok barátkozása, barátságok kapcsolata teszi egészségessé. Ha ezeket lerombolják, akkor a társadalom szétesik.
Rpetyus: A tömegember ugyanúgy program, mint a tömegcikk, amit el kell adni a tömegnek. Ezért egyformásítanak, hogy mindenki megvegye ugyanazt, a földön bárhol. Olyanok lennénk mint a klónozott emberek, mint a Mátrix Smith ügynöke. Olyan ez mint a rák, terjed és felfal mindent maga körül.
Mivel a közösségnek közös hagyományai, szokásai, gondolkodása van, a párkeresés jóval egyszerűbb feladat. De ebben a világban amiben élünk először a közösséget kell megkeresni és csak azután a nekünk megfelelő párt. Viszont sokféle közösség alakult ki, amik sokszor fedik egymást vagy távol állnak egymástól. Egy személy egyszerre több közösség tagja is lehet. Ezeket a közösségeket nehezen adjuk fel a párkapcsolat érdekében. Ezek az ellentétek a párkapcsolatok felbomlásához vezethetnek (váláshoz). Nem csoda, hogy a párkeresés bonyolulttá teszi az életünket. Például az enyémet.

Nemiség (saját fogalmazás szerint, saját gondolataimmal)

Az ember szó az EMlő és a FéRfi (B-F váltópár, ill. FéL, L-R váltópár esetén) szó összetételéből származik. Ez a magyar szó már tanusítja, hogy a férfi/fiú és a nő/lány párt alkotnak. A párok együvé tartoznak, egyet alkotnak. Párt alkottak régen és párt alkotnak most is és mégse azonos az értelmük. A párok régen harmonikus kapcsolatban éltek együtt, ami azóta kiveszett. Ez a harmónia megtalálható nemcsak a viseletben, hanem a szokásokban is. Ezek a szokások évszakfüggőek, mert a nemek szerepe szerint alakultak ki. Amikor tavasz kezdetén a férfi kimegy a legelőre, szabad ég alatt folyik az élet, a férfi határozza meg a teendőket, akkor jönnek elő a lányszokások, és amikor ősz kezdetén a ház körül folyik az élet, a nő dirigál, akkor jönnek elő a fiúszokások (regölés, betlehemezés, hejjgetés... stb.). Így nem csak egymással, hanem a természettel is harmóniában éltek. Mivel a férfi a mag, a középpont, a tengely, ezért a nő számára a férfi jelenti a biztos pontot az életben. Biztos pont a ház, amit a férfi épített fel, biztos pont a megélhetés alapja, amit a férfi biztosított, biztos pont a védelem, amit a férfi jelentett a nő számára. A páros táncban is a férfi jelképezi a tengelyt a nő számára. Hagyományosan a férfi - a nő akaratát figyelembe véve – vezeti a nőt a táncban, a zenész határozza meg a táncot, és a közönség vezeti a zenészt. Mivel ezeket a hagyományokat a társadalom elfelejtette, a harmónia káoszba fulladt, a párkapcsolatok összezavarodtak, a nemiség szerepe megbomlott, így a nemek egyenlővé váltak, a férfiak női, a nők férfias szerepeket vállaltak magukra. Jó példa erre, ha a nő politikussá lesz, mert férfias szerepkört vesz fel, ami mellett a férjnek már csak másodlagos szerep jut. Ebben a kapcsolatban már a tánc sem úgy működik ahogyan kellene, mert nincs meg az ehhez szükséges harmónia.
Rpetyus: meglepett engem, mert rájöttem, hogy pontosan miért nem tetszik nekem a disco, meg effélék. Ilyen helyeken a tömeg „ugrál”, „vonaglig”, amit én nem tekintek táncnak. Csak tömeg, zaj, és fényzavar van. Semmi olyan élvezhető elem nem található meg benne, amit én értékelni tudnék. Ez a fajta „mulatás” számomra élvezhetetlen. Ha ilyen helyen felkérnék egy lányt táncolni (hagyományos értelemben), komédiába torkollna. A bálnak (Bál a tón = Balaton) viszont bája van. Minden megvan benne, amit értékelni lehetne, csak engem városit kerültek el ezek a csodák.

Folyamatosan írom és töltöm fel. Türelem.

Lucaszék, fényszék, szentszék
Már megint új címet kellett adnom, hogy Hintalan László előadásai egy kerek egységet alkosson. Később írok majd valamit hozzá.

2009. január 10., szombat

Kitalált Középkor

Ez az első  rész. Mivel tesóm megemlítette a Sacrum Imperium folyóiratot, kénytelen vagyok én is elmondani, hogy az előadás 46. perce után Pap Gábor mondja el, hogy a folyóiratot külföldről pénzelték és a benne lévő cikkek alapján a Nagy Károly -i eszmére alapoznak, akiről kiderül az előadás során, hogy nem létező személy a történelemben. Tehát a folyóirat a semmire épül. Hozzáteszem a tartalma is abszurd és elvetendő. A folyóirat 2004 óta megszűnt.

Értelemszerűen ez a második rész.

A Kitalált Középkor Pap Gábor művészettörténész előadásában 2001 -ben. Mint írtam már máshol, ez már elég régen volt és nem tudom, hogy mi változhatott azóta ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül érdemes megnézni, ugyanis itt elmondja, hogy miért is fontos az a kiesett 300 év.


Újabban a múlt-kor lapon is megtaláltam ugyanazt a cikket, amihez korábban hozzászóltam. Hát ide is betűztem a mondandómat, hátha lesznek értelmesebb hozzászólók.
Megvan az előadás írott formában is.
Ellenvélemény a teljesség kedvéért, hozzáteszem a cikkhez, hogy a régészeti kormeghatározást nem lehet megváltoztatni, mert az fix. Nem is ezzel van a probléma, hanem az idővel: abba a 300 évbe bármit be lehet iktatni, ami hihető. Ideje lenne már inkább az igazat kideríteni. Az avar kártyát kár előhúzni, mert ez a 300 év egy nagy katyvasz, amit jól megkevertek. Újra fel kell építeni az egészet. Felesleges hülyeség a katyvaszból kiemelni elemeket és bizonygatni azt, hogy az márpedig nincs benne... az csak egy darabja az egésznek, vagy résznek. Az avarok léteztek ugyan, de magyarok voltak. Csak az időpontokat kell helyre rakni.

Mint mondtam, vannak más elméletek is 2001 óta. Én magam nem hiszem a Pap Gábor féle koncepciót a "a hély összeesküvése a mag ellen" -t, de ettől még igaz lehet. Úgy gondolom, hogy abban az időben még nem rendelkeztek akkora tudással, furfanggal, előrelátással, hogy megvalósítsák ezt a betoldást. Heribert Illig pedig nem vette figyelembe a Magyar Krónikát tudomásom szerint. Az a helyzet, hogy jelenleg is csak találgatni lehet, hogy mettől meddig esett ki és hogy pontosan hány év esett ki.

Hunnivári Zoltán -nak van ezzel kapcsolatban külön véleménye: a Hungár naptár -ban tárgyalja ezt.

Korábban találtam olyan elméletet amit én jobban elfogadok: Szekeres Sándor összefoglaló néven Eltévedt időszámítás -nak nevezi. Ez az elmélet hihetőbb, hogy a magyarok magukkal hozták a saját időszámításukat, amit később összekavartak Krisztus születésével, mint időszámítással. A történelem folyamán pedig feltöltötték a kieső időt fiktív történetekkel. Hogy mi marad és mi megy, az még kérdés tárgya. Rövidebb és tömörebb cikke: Ősmagyar. kisbiro.hu

Rengeteg bizonytalan dolog van, de egy számomra biztos: mégpedig az, hogy valami nincs rendben.

Mostanában tapasztaltam, de különböző írásokból is látható, hogy jeles kutatóink, akik az igaz magyar történelmet kutatják, nem minden ponton értenek egyet, bár ezt látszólag nem hangoztatják. Hát legyen erre most egy példa: Szakács Gábor: Kitalált Középkor
Teljesen nyilvánvaló számomra, hogy a kínai krónikákban nincs 300 év kiesésére utaló nyom. Miért is lenne? Ez csak európára vonatkozik. Tulajdonképpen csak párhuzamot kellene vonni az eurázsiai történelmek közt és akkor kiderülne a turpisság. Majd meglátjuk...

Miért is Világosság?

Miért pont Világosság? Kérdezhetném akár magamtól is....

Tulajdonképpen ezt a címet adtam azoknak a DVD -knek, amelyekre kiírtam az általam fontosnak vélt videókat, előadásokat, filmeket, melyeket érdemes megnézni ahhoz, hogy megismerjünk igaz múltunkat, jelenünket és épp ésszel megértsük, értékelni, bírálni tudjuk a most folyó eseményeket hazánkban. Fontos része jelenünknek a múlt ismerete, amit történelem órákon tanultunk - volna. Mert észre kell vennünk, hogy az meg lett szűrve, át lett alakítva az akkor hatalmon lévők igényeinek. Én itt nem csak a Habsburgokról, vagy a szocialista időszakról beszélek, hanem ez volt a helyzet mindig is.

Tehát amit tanultunk, érdemes továbbra is észben tartanunk, de nem szabad mindent elhinnünk. Újra meg kell tanulnunk mindent válogatott forrásokból, lehetőleg a legfrissebb előadásokból, tanulmányokból, kutatásokból. Én ezt próbálom átadni a blogon keresztül. E sötét időkben keresnünk kell a kifelé vezető utat a világosság fele. Én a blogomban erre a távoli fénypontra mutatok, remélve, hogy idővel mindenki megtalálja az oda vezető utat. Ennek szellemében, ezen az úton, új tudást, ismereteket kell szereznünk, nem csak a történelemről, hanem olyan dolgokról, melyeket az iskolában nem oktatnak, vagy nem abban a formában ahogyan kellene.

Érzésem szerint a magyarság egy részének van még olyan tudása, tapasztalata, melyet a jelenlegi "tudós", vagy "kutató" társadalom nem ismer. Ősi bölcsességről beszélek, melyek olyan tapasztalatokról szól, amelyet több ezer év alatt szereztek meg őseink és vérüket áldozták, hogy megtartsák azt. Ne menjen ez veszendőbe!

A jelenlegi ismereteimben a vallás is szerepet játszik, de meg kell mondanom én nem vagyok vallásos. A magyarok keresztényként tértek vissza a Kárpát medencébe a Tarim medencéből kiindulva. Csaba királyfi útja oda vezetett, mert apja, Atilla királyunk vállalását teljesíteni kellett. Ezekben az időkben még nem neveztek minket magyarnak. Sok más nevünk volt: szkíta (görögből vett, jelentése: lovasijjász, ebből alakulhatott ki a legendákból ismert kentaur, mert a magyarok úgy tudtak harcolni, hogy külső szemszögből nézve szinte egybenőttek a lóval), szittya, hun, avar, sumér, pártus. Bár őshazánkról van szó, egyszerre több helyen is jelen voltunk.
Tarim medencében továbbra is élnek rokonaink, az Ujgur -ok. Kinai elnyomás alatt.
Etruszk rokonainkról se feledkezzünk meg, akik a Kárpát medencéből származtak el és a mai Észak Olaszországban, azaz Etrúriában telepedtek le, ahova vitték magukkal műveltségüket, tudásukat és megalapozták azt a kultúrát, amit egyébként a rómaiaknak tulajdonítunk. Az etruszkok nyelvéből a latin, a latinból az Olasz, a Spanyol, a Portugál, és a Francia nyelv alakult ki.

Őseinknek tekinthetjük a pártusokat, és a sumérokat is. Az évezredek alatt rengeteget vándoroltunk, ezzel lehet magyarázni azt, hogy ennyi helyen megfordultunk. Épp ezért találtak olyan kúltúrákat, amelyeket a helyi lakossággal nem lehet megmagyarázni. Én azt mondom elköltöztek.

Az ázsiai Szkítiából 7 törzs vérszerződést köt és eldöntik, hogy elmennek az Eufrátesz folyó határába birodalmat alapítani, ahol Arszak nemzetségéből fognak választani maguknak uralkodót. Így alakult meg a Párthus Birodalom. A pártusok (ügy pártolói, vagy elpártolók, elszakadtak) kr. e. 247 -től kr. u. 227 -ig uralkodtak valahol a jelenlegi Iraq, Irán, Jordánia területén, de a Római Birodalommal közösen elfogadott állandó határ az Eufrátesz volt, ami időközönként kitolódott a Földközi tenger fele. Minden új római császár megkapta az előző intelmei közt ezt is: "az Eufráteszt ne lépd át!". Mivel ezt páran nem tartották be, meg is lett az eredménye.

A Pártus Birodalom ezalatt az időszak alatt tette lehetővé a kereszténység kialakulását. Előkészítették Krisztus eljövetelét, hogy az lehetővé váljon és mikor ez lehetővé vált, később el tudjon terjedni. Jézus feltámadása után szólítja meg András apostolt és kéri meg, hogy menjen Szkítiába tériteni. András visszakérdez: Na de melyikbe? Jézus válaszol: A mieinkbe. András apostol nem kérdez vissza, elmegy és átlépve a Dunát a Kárpát medencébe megy téríteni. Ezek szerint Jézus a Kárpát medencében nevelkedett. Az apostolok először Keletre mennek, de nem téríteni, hanem az örömhírt adják át. Mivel ekkor a Római Birodalom és Judea üldözi a kereszténységet, az apostolok a Párthusoknál találnak menedéket. Csak ezután mennek el téríteni. Bertalan apostol Örményországba, Tamás apostol Pártiába (igen, ua) és Indiába, ahol később meghal, András és Fülöp apostol pedig Szkítiába megy téríteni.

Az avarok, akikről tanultunk, szintén az őseink közé tartoztak. Feltehetően azonosak a var -hunokkal, uar -hunokkal, akik kb. Afganisztán, Pakisztán, Baktria és India belső részén uralkodtak (??). Láthatjátok, hogy rengeteg elnevezést használhatunk őseinkre, de ez ne zavarjon senkit, mert most is így van: ahány nyelv, annyi elnevezés.

Jézus megígérte Péter apostolnak, hogy őrá fog épülni az egyház. Ez akkor következett be, mikor Atilla királyunk a seregével Rómáig hatolt, ott Róma püspöke járt elé és kérte, hogy kímélje meg Rómát. Ennek ismert más színezetű formája is, de a lényeg ugyanaz: Jézus Krisztus álltal küdött angyal szállt le Atilla király elé és kérte, kímélje meg Rómát, mert apostolok csontjai nyugszanak benne, cserébe hosszan tartó királyságot ígér az ő nemzetségének a Kárpát medencében (Ez meg is történt, 300 évig uralkodhatott a Turul, azaz Árpád nemzetség). Ekkor lett Róma püspöke pápa Atilla király álltal, és így született meg a római pápaság, ahogy azt korábban Krisztus megigérte Péter apostolnak.  Szent István királyunkkal kezdődően a magyarság küldetése az volt, hogy az Európában élő népeket megtérítse a keresztény hitre és megtartsa azt. Éppen ezért voltak a magyar királyok apostol királyok pápai jogkörrel: római pápa nem szólhatott magyarország belügyeibe, magyarországi püspökök nem írhattak levelet rómába a király jóváhagyása, megtekintése nélkül stb. Előfordul a történelem során, hogy egy királyunknak kellett visszahelyezni a "római" pápá -t Rómába, mondván római pápának Rómában a helye és nem máshol.
Párhuzamot lehet vonni Krisztus keresztrefeszítése és a Magyarság megpróbáltatásai közt. Ezt a nézetet Szántai Lajos adja elő "A magyarság keresztútjára" című előadásában, amelyet majd később berakok és részletezek.

Kezdjük ott az érvelést, hogy szerintem a magyar őseink célja mindig is az volt, hogy átadjuk az álltalunk megszerzett tudást más népeknek. Sok ősünk sajnos meg is fizette az árát. Képzeljük el ezt kb. úgy, hogy ennek szellemében most kimennénk a cigányok közé élni, hogy kultúrára, mezőgazdaságra, erre-arra oktassuk őket. Én biztos nem mennék ki. Hozzá kell tenni, hogy az őseink több hatalommal, erővel, támogatással rendelkeztek, mint mi most. Most mi a puszta életben maradással küzdünk ugyan, de a jövőben ez lesz a megoldás a problémára.

Ordas gondolatiam közt az is szerepel, hogy a most rikácsoló média szereplőket egybe kéne zárni a cigánysággal, ha már ennyire okosak a helyzetüket illetően, hátha sikerre viszik a nevelést és gyakorlatba ültetik az elméletüket, és ide zárnám be vezető politikusainkat élén Gyurcsánnyal... mondván mit nekik a zárka?

A jelenlegi kutatások szerint őseink a népességrobbanás miatt kényszerültek arra, hogy folyamatosan keletnek vándoroljanak a Kárpát medencéből, amíg el nem érték a Csendes óceánt. Huzamosabb időre "Kínában" telepedtek le az ázsiai Hunok, ahol átadták addigi műveltségüket, tudásukat az ott élő "kínaiaknak". Japánban rokonaink telepedtek le, akik a későbbi beköltöző ázsiaiakkal keveredtek (a japánok ezt tudják, de valamilyen oknál fogva titokban, magánügynek tartják). Később az ázsiai hunok kettészakadtak északi és déli "csoportra". A "déliek" folyamatos támadásai miatt épült meg a Kínai Nagy fal (azthiszem ők az Ujgurok ősei). Az "északiak" a Bajkál tó környékén telepedtek le. Idővel az "északiaknak" a kialakuló szárazság miatt kellett nyugatnak vándorolniuk az Aral tó környékére.  A fehér hunok később délnek indultak. Ők voltak a  Kusánok és a Heftaliták,  akiket a var/uar hunokkal azonosítanak (??). Jelenleg is 30 millióan vallják magukat hun leszármazottnak, akik Radzsasztánban élnek (innen a maharadzsa név). India történetéhez még hozzátartozik Sákja Muni Buddha (Buda), aki szkíta származású volt (india: sákja, perzsia: saka, görög: szkíta ugyanaz). Ő hozta létre a Buddhizmust. Egy másik csoport nyugatnak ment, akik a Kaszpi tenger déli részét hódították meg. A Párthus birodalom akadályozta meg a Római Birodalom terjeszkedését India fele és tette lehetővé a kereszténység megerősödését. Amikor Ázsiában mind a 4 birodalomban (Római, Párthus, Kusán, Kínai) nyugalom és béke volt, jöhetett létre az első selyemút. Tulajdonképpen a Kusánok küldtek követet és kérték meg a Párthusokat, hogy biztosítsák a selyemutat. A Kaukázus környékéről indultak el a fekete hunok a Kárpát medencébe, ahol létrejött a Magyar királyság, ami biztosította, támogatta Európa fejlődését. Ezek a hódítások (nem leigázás!; a nőket is meghódítani kell, nem lerohanni) nem mindig voltak egyszerűek és békések. Sok háborút kellett ehhez vívnunk, és sokan oda is vesztek.


A történelemben tanult és magasztalt nagy birodalmak, mint például a Római Birodalom hódító természetű és terjeszkedő volt. Sikereit úgy érte el, hogy kiírtotta a helyi lakosságot és csak azokat hagyta meg, akik behódoltak (Maga Caesar írta a naplójába, hogy már 1 millió keltát ölt le). Ha azt hisszük, hogy a globalizáció csak a mi korunkra jellemző, akkor vakok vagyunk, ugyanis ez már a Római Birodalom sajátja volt. Minden elfoglalt városba egyforma építményeket emeltek: a fórum, a piac, fürdő ...stb. Szántai Lajos így mondja a "Jézus Krisztus kora és a Párthus Birodalom" című előadásában: "Végy egy mintát és tojd tele vele a Föld nevű bolygót! ... ez betegség...ez globalizáció...és ezt nevezzük magas kúltúrának!"
Gondolom érzékeljük, hogy csak azok a népek maradtak fenn, akik kiírtották a többi népet: achamenida perzsák, szaszanida perzsák, kínaiak, rómaiak stb. Az angolok, hollandok, franciák, spanyolok sem voltak ám különbek, mit gondoltok, miért beszélik oly sok helyen ezeket a nyelveket? Erőszak útján nem csak hittérítés folyt ám. Aki behódolt, elfelejtette nyelvét, kultúráját, identítását, hovatartozását, nemzetét, országát, szabadságát, jövőjét, múltját, azaz mindenét. Ezért nagy szó még mindig, hogy a magyarság képes volt mindezt megtartani, történjék bármi.

A késői középkorban idővel az európaiak öntudatra ébredtek és a terjeszkedési és függetlenségi óhajukat a Magyar királyság léte akadályozta. Az a 6 keresztes hadjárat ami a Szent föld visszaszerzésére indult, magyar segítség, vagy irányítás nélkül kudarcra voltak ítélve.  Csak II. András király álltal vezetett 5. keresztes hadjárat tekinthető sikeresnek a szent föld visszaszerzésére, amelyet majd később részletesen tárgyalok.

A római pápa és Bádenberg Frigyes (Harcos Frigyes) szövetkeztek Batu kánnal Mongol-Tatár birodalom kánjával, hogy lerohanják több oldalról a Magyar Királyságot. 1241 -ben ez kudarcba fulladt: a Batu Kán hadseregét olyannyira megvertük, hogy a Mongol Birodalom alapjaiban rendült meg, és onnantól kezdve csak hanyatlottak. A Mongol történelem könyvekben így van leírva. A Magyar királyság szüntette meg a pápai hűbért és vette szárnyai alá azon területeket, mely most  Szlovénia, Albánia, Horvátország területe . Aztán később a törökök támadtak hazánkra, ami nagy nehezen csak velencei támogatással sikerült. Hunyadi János és Mátyás királyunk korában sokáig ellenálltunk a törökök támadása ellen.
(ezt majd később részletezem)

"Meghalt Mátyás király, oda az igazság!" gondolom hallottátok már ezt. Most kérlek titeket, hogy vegyétek ezt szó szerint! 1490 után fedezték fel Amerikát hivatalosan a történelemkönyvek szerint. Én azt mondom, hogy már az előtt is ismerték létét, csak addig nem volt szabad felfedezni, de ez 1492 -ben lehetővé vált. Szabad utat kapott a gyarmatosítás, rablás, fosztogatás, mészárlás a Pápák jóváhagyásával. A pokol ezek után jóformán elszabult: például a Spanyol konkvisztádor, Cortez - Habsburg Károly jóváhagyásával - 10 millió Aztékot szabályszerűen lemészároltatta mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül. 40 millió amerikai indiánt mészároltak le  pár száz év alatt a bevándorló angolok a 19. századig, amiből időközben megszületett az Amerikai Egyesült Államok. Nemcsak kincseket vittek magukkal, de időközben a rabszolgakereskedelem is megindult Afrikából kiindulva, és amikor már ez se volt elég, felfedezték a világot, majd vérszemet kaptak és rátették a kezüket mindenféle szigetre, területre, tartományra, annak kincseire. A mértéktelenség még ezzel sem ért véget, de kár lenne ragoznom, mert ugyanez érvényes a mi világunkra, de most már olyan erők uralkodnak, melyek megbújnak a háttérben és nem ismerjük fel őket, csak a bőrünkön érezzük azoknak mocskos kezeiket.

Hát ez volt a magyarság keresztútja mindezidáig. A megróbáltatások kora lejárt. Nincs más hátra, csak fel kell támadni. De ez magától nem fog menni. Tenni kell érte, fel kell nyitni az emberek szemét, hogy világosság gyúljon bennük.

Meg kell említenem még egy bizonyos dokumentum filmet, melynek ismeretével leesik az állatok és ráébredtek, hogy milyen gonosz világban élünk, még akkor is, ha az ott szereplő események, vagy feltételezések, elméletek nem állják meg a helyüket a jövőben. Ez a Zeitgeist. Ennek a magyar fordítása annyit tesz, hogy korszellem. A kor szelleme az, amiben most élünk, nem látunk, nem értünk, vagy félreértjük. Drábik János is ismerteti a saját teóriáját, amely nem feltétlenül egyezik meg a Zeitgeistel.

Előrebocsátom, hogy saját kútfőből írtam az előző dolgokat ellenőrzés nélkül, ezért lehetnek tévedéseim, amit majd a jövőben korrigálok.

Voltak már korábban hozzászólásaim bizonyos cikkekhez, melyeket elolvashattok, megnézhettek, hogy kialakuljon a saját új nézetetek erről a világról, melyről azthiszitek, hogy ismertek. Az alábbi linkekből ki tudtok indulni, ahol már tűztem be korábban további linkeket.

Egy Index cikk, ahol régészeti leleteket találtak és kavarnak az időpontokkal, ami a Kitalált Középkorral kapcsolatos. Itt találjátok meg a további linkeket.

Tesóm blog betűzése, melyet nem tudom minek tett be, de én írtam hozzá kommentet. A Yotengrit -ről szólna.